Projekt

A Belváros felszíni újraegyesítése

A Belváros-Lipótváros központi magját érintő átalakítással 2010-ben kialakítottuk Belváros új Főutcáját, amely egy észak-déli irányú, 1,7 kilométer hosszú, radikálisan csökkentett gépjárműforgalmú városi útszakasz a Kálvin tér és a Szabadság tér között, ami magában foglalja a Kecskeméti utcát, az Egyetem teret, a Károlyi utcát, a Petőfi Sándor utcát, a Bécsi utcát, az Erzsébet teret és az Október 6. utcát valamint a csatlakozó kis utcákat mintegy további 1 km-es hosszúságban. A cél az volt, hogy megújítsuk a történelmi Belvárost és megszüntessük a városmagot középen átszelő autópályát, amin naponta 13 ezer autó haladt keresztül.
A 2012 novemberében induló Belváros új főutcájának kiépítése II. ütemprojekt összköltsége közel 4,3 milliárd Ft, amely Európai Unió és a Magyar Állam pénzügyi támogatásával valósul meg előreláthatóan 2014 márciusáig.
A Belváros új Főutcájának kiépítése – II. ütem –, a “Ferenciek tere és környéke rehabilitációja” elnevezésű projekt keretében a Ferenciek tere és a Március 15. tér valamint a közvetlenül kapcsolódó területek átépülnek. Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél új jelzőlámpás csomópont és felszíni gyalogátkelőhely létesül. Utóbbi akadálymentes összeköttetést biztosít a Váci utca déli és északi ága között. A Március 15. téren az eddig egyirányú Erzsébet hídi lehajtó kétirányúvá válik, jelentősen gyorsítva az autóforgalmat. Ezzel együtt jelzőlámpás csomóponton keresztül direkt kapcsolat létesül az Erzsébet híd irányába. A Belgrád rakpart – Március 15. tér Duna utca vonalába eső, meglévő jelzőlámpás csomópont átalakításával a Március 15. térre a Belgrád rakpartról mind északi, mind déli irányából be lehet majd hajtani a projekt befejeztével. A téren található híd alatti felszíni parkoló szintén megújul, valamint annak megközelíthetősége a városrész bármely irányából lehetségessé válik.
A közvetlen hídi kapcsolat kiépítésével az Irányi utca tehermentesül a tranzitforgalom alól. A projekt keretében szélesebb járdafelületek, új parkolóhelyek, valamint fasorok és zöldfelületek épülnek ki. A gyalogosbarát közlekedés érdekében az Irányi utcában lévő jelzőlámpákat elbontjuk, a Váci utcát keresztező utcák csomópontjaiban a burkolatok szintjét a járdaszinttel egyező magasságban alakítjuk ki.
A Március 15. tér forgalmi rendjének megváltoztatásával lehetőség nyílik a Ferenciek téri „Y”-aluljáró gépjárműforgalom elől történő elzárására. A Ferenciek terén szintbeli, jelzőlámpás csomópont létesül, ahol gyalogátkelőhely biztosítja a felszíni, akadálymentes gyalogos közlekedést. Az Y aluljáró területével kibővített jelenlegi gyalogos aluljáró ennek egyik alternatívája marad, valamint biztosítja a metróállomás megközelítését. Az aluljárószint akadálymentes lifttel is elérhetővé válik. A lépcsőlejáratok az új csomóponti kialakításhoz igazodva átépülnek. A faltól falig megújuló Ferenciek terén új közösségi teret alakítunk ki, amelyet díszburkolattal fedünk illeszkedve a meglévő gyalogos kapcsolatokhoz.
A közösségi autóbuszok továbbra is a szélső sávban közlekednek. A Szabad sajtó útja keresztmetszeti kialakítása csatlakozik a Kossuth Lajos utca jelenlegi állapotához. A Szép utcánál és a Semmelweis utcánál található gyalogátkelőhelyek egyesítésre kerülnek a volt Úttörő Áruház előtt.
A Petőfi Sándor utca az Astoria irányából Buda felé haladva, a Kossuth Lajos utcából közelíthető meg az átépítést követően. A Petőfi Sándor utca – Károlyi utca tengelyben összekötjük a Belváros új Főutcájának kiépítése – I. ütemben megépült északi és déli szakaszt a Főutca projekt I. ütemével megegyező burkolatminőségben. Ez a Ferenciek terén szélesebb járdafelületek, parkolóhelyek, zöld felület és berendezési sáv kialakítását jelenti. A Petőfi Sándor utca irányába a közfeladatokat ellátó forgalmon kívül csak a 15-ös autóbuszok, a taxik valamint a kerékpárosok hajthatnak majd át.

A projekt keretében megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően a Szép utca 3. szám alatti épületében egy multifunkcionális kiállítótér, multimédiás helyiség a Széphárom kerül kialakításra, azaz egy igazi közösségi teret hozunk létre. Az épületben a felújítás és átalakítás eredményeként helyet kap a pincében egy raktárhelyiség, míg a földszinten és az emeleten iroda-helyiségek lesznek. A földszinten kialakításra kerülnek a működéshez szükséges szociális helyiségek, beléptető rendszer és ruhatár is. Az épületet érintő átalakítás során biztosítják a helyiségben az akadálymentes közlekedés feltételeit. A beruházás részeként megvalósul az érintett helyiségek teljes átalakítása: gépészeti (víz, szennyvíz, fűtés, szellőzés) és villamossági (benne a tűzjelző hálózattal) felújítása, illetve korszerű informatikai hálózat kiépítése. A beruházás keretében megvalósult átalakítás részeként elhelyezésre kerülnek a beépített bútorok és az üzemeltetéshez szükséges műszaki eszközök. Ez utóbbiak körébe tartozik pl. projektor, wifi-rendszer, interaktív képernyő, interaktív tájékoztató tábla is.

A közösségi tér működtetését támogatja, hogy a földszinti helyiség egy részében kialakításra kerül egy kávézó, illetve egy képzőművészeti alkotásokat árusító üzlet. A belső épület-felújítási költségek megosztása az ingatlan földszintjén a valós beruházási költségek alapján történik Képzőművészeti Központ és galéria funkció, valamint a kávézó és üzlet funkció között.

A Ferenciek tere és környéke gazdag vendéglátó-ipari egységekben, illetve a kulturális szolgáltatásokban egyaránt. De nincs egyetlen olyan üzlet, galéria sem, ahol egyszerre lehet megtekinteni a képzőművészeti alkotásokat, beszélgetni, illetve italt, ételt fogyasztani. Erre lesz lehetőség a Kossuth L. u. 3-ban kialakítandó Közösségi térben.

A tervezett beruházás szervesen kapcsolódik az épületben kialakítandó kávézó, üzlet projektelemhez, így a kétféle tevékenység gyakorlatilag egymást erősít a szolgáltatás kínálat során. Készítettünk egy igényfelmérést a helyi lakosság körében a projektek kapcsán szervezett partnerségi fórumon, ahol a megjelentek üdvözölték a kulturális kínálat bővülését a Belvárosban és ehhez kapcsolódóan a szolgáltatás kínálat szélesítését, a belvárosban újszerű kiállítóhelyek, előadóterek létrejöttét.

A 2012 novemberében elindult és 2014 februárjában befejeződött Belváros új Főutcájának kiépítése – II. ütem – a Ferenciek tere és környéke rehabilitációja projekt összköltsége 3 658 694 329 Ft, amely Európai Unió és a Magyar Állam pénzügyi támogatásával valósult meg.